CÉGÜNK
A Grafit Nyomda “R” Kft 1996. márciusában alakult meg, jogelődje az Ördögh János által működtetett magánvállalkozás volt, mely 1992-ben indult egy darab Romayor 313 nyomógéppel.
A vevőkör kialakulása, az egyre több megrendelés hozta magával a kapacitás növelésének szükségességét. Még mint egyéni vállalkozás, egy egyszínnyomó Dominant 714 nyomógép beszerzésére került sor, melynek révén nagyobb – A/2 – formátumú munkákat is el tudtunk vállalni. A Kft megalakulása után sor került a kapacitás további bővítésére, mely 2 színes Dominant 724 típusú nyomógépek, hajtogató gép és egyéb kiegészítő berendezések üzembeállítását jelentették. Az igazi nagy változás 2002-ben történt a Kft életében. Ekkor pályázati tőke bevonásával sikerült felépíteni egy üzemcsarnokot, majd ez év novemberében megérkezett a 4 színes Polly 466 típusú nyomógép. Pár hónap múltán működni kezdett a Duplo 4000 típusú összehordó-tűzőgép. Ennek beállítása megnövelte a nyomda teljesítményét. Az irkafűzött füzetek, folyóiratok előállítása egyszerűsödött, a gép kiváltotta a kézi munkát, a termelés a sokszorosára emelkedett.
Beüzemeltük Magyarország első KBA Performa 74-4 típusú nyomdagépét. Ez a gép sokkal nagyobb pontosságot, színhűséget és nyomás kapacitást eredményez. A gép CIP4 technológiával van felszerelve, melynek köszönhetően a gép a szerkesztett állományban beállított színeket a nyomattal össze tudja hangolni.
A Grafit Nyomda “R” Kft vevőköre egyre bővül. A helyi igényeken túl készítünk nyomtatványokat, kiadványokat Budapestre, Németországba, Szlovákiába.
Gépátadó a KBA képviselőivel /2007/